#szerzői jog

Újra online a Megaupload-alapító
 

Újra online a Megaupload-alapító

A Megaupload fájlmegosztó honlap alapítója, Kim Dotcom példás magaviselete miatt jutalomból újra internetezhet. Úszhat és a stúdiójába is elmehet.

hvg.hu hvg.hu

Négy év gyilkosságért, öt év zenemásolásért? Az ACTA-ról pro és kontra
 

Négy év gyilkosságért, öt év zenemásolásért? Az ACTA-ról pro és kontra

Amerikában Michael Jackson zenéjének másolásáért öt év börtön jár, míg a sztár haláláért felelősségre vont orvost négy évre ítélték - hívja fel az aránytalanságokra a figyelmet a magyar Kalózpár mozgalom. Szerintük az ACTA-val az USA saját felfogását erőlteti rá a világra. Úgy vélik, a zenét, filmet, alkotást az első publikáció utáni első öt évben illessen meg terjesztési kizárólagosság, utána pedig a kultúra részévé válva szabadon élvezhető, megosztható legyen. A „kalóztörvénnyel” kapcsolatban megszólaltattuk a ProArt Szövetség a Szerzői Jogokért igazgatóját is, aki szerint a jogalkotásnak nem feladata minden technikai újdonság „lereagálása".

hvg.hu hvg.hu

Miért sötétül ma el az internet?
 

Miért sötétül ma el az internet?

Az Amerikában szavazás előtt álló új szerzőjogi törvénytervezet ellen demonstrálnak ma a legnagyobb internetes oldalak, a Wikipédián ma például csak egy sötét hátteret találnak az olvasók.

hvg.hu hvg.hu

Schmittnek a szerzői jogtól és a Btk.-tól sem kell már tartania
 

Schmittnek a szerzői jogtól és a Btk.-tól sem kell már tartania

Bitorlás, a szerzői jogok megsértése, okirat-hamisítás: törvényi tényállások, amelyeket kimeríthet a plagizáció. Ám a Schmitt-ügyben egyik sem lenne alkalmazható, mert még ha bizonyítást nyerne is a jogsértés, a törvények szerint a cselekmény már évekkel ezelőtt elévült. Mezei Péter szerzői jogi szakértőt arról kérdeztük, meddig szabályos a másolás, mit ír elő a törvény az idézéskor, és milyen következménye van, ha egy tudós plagizál.

M. László Ferenc M. László Ferenc


2016-ban lejár a Mein Kampf szerzői joga. Mi legyen vele?
 

2016-ban lejár a Mein Kampf szerzői joga. Mi legyen vele?

Ahogy a cigaretta vagy az alkohol esetében szokás, egyetemes jelzésrendszert kellene kidolgozni Adolf Hitler náci vezér Mein Kampf (Harcom) című művének történelmi megvilágítására - javasolják jogászok, történészek, filozófusok és kiadók, tekintettel arra, hogy 70 évvel a Führer halála után lejár a könyv szerzői jogi védettsége és így 2016. január 1-től ebben a vonatkozásban mindenki számára elérhetővé válik.

MTI MTI

 

"Tested is halálos veszélynek teszed ki!"

Már a reneszánsz egy jeles képviselőjét, Albrecht Dürert (1471-1528) is aggasztották a hamisítványok – ami valódi veszélyt jelentett akkoriban, mivel nem számított törvénytelennek más művészi munkáját másolni. Elsőre monogrammal próbálta védeni műveit, majd Miksa császár különleges kegyének köszönhetően megszerezte az első copyrightot, amiben finom halálos fenyegetést helyezett kilátásba másolóinak.

hvg.hu hvg.hu

Drákói szigor az online jogsértőknek
 

Drákói szigor az online jogsértőknek

Egy ideje konkrét lépéseket igyekszik tenni az Egyesült Államok kormánya annak érdekében, hogy visszaszorítsa, illetve még szigorúbban szankcionálja az online szerzői jogsértések elkövetőit. Az idén összeállt 112. Kongresszus ismét napirendre tűzte a reformötleteket - írja az E.SZER.INT blog szerzője.

hvg.hu hvg.hu

Zátonyra futott a kanadai szerzői jogi reform
 

Zátonyra futott a kanadai szerzői jogi reform

Március végén bizalmi szavazást vesztett a kanadai kormány, melynek köszönhetően az észak-amerikai országban rövidesen választások lesznek. A hír fontos, mert a parlament feloszlatása miatt minden, addig el nem fogadott törvényjavaslat érvényét veszti. Ilyen sorsra jutott egy törvényjavaslat is, mely a kanadai szerzői jogi törvény reformját készítette elő - olvasható a Szerzői jog blogon.

hvg.hu hvg.hu

Veszélyben az internet semlegessége?
 

Veszélyben az internet semlegessége?

Napjainkban olyan tendencia körvonalazódik, amelyben az internetszolgáltatók (ISP) és egyéb magánszervezetek önszabályozási eszközei „nettó mínusz hatást”, gyakorlatilag cenzúrát teremtenek az egyébként semlegesnek szánt internetes környezetben - olvasható a Szerzői jog blogon.

hvg.hu hvg.hu




Plágium, átdolgozás, átvétel - mit engedélyez a jog?
 

Plágium, átdolgozás, átvétel - mit engedélyez a jog?

Schmitt Pál 1992-es disszertációját Nikolaj Georgiev dolgozatával összevetve jól látható, hogy szinte szó szerint megegyező, vagy némileg módosított hosszú mondatokat, bekezdéseket tartalmaz a két szöveg. Vannak olyan esetek, amikor az átvételt vagy az átdolgozást lehetővé teszi a jog, ezeket járja körbe a Szerzői jog a XXI. században blog.

hvg.hu hvg.hu

Kész az új szerzői jogi törvény is
 

Kész az új szerzői jogi törvény is

A szerzői jogról, találmányok szabadalmi oltalmáról, a használati minták oltalmáról, a mikroelektronikai félvezető termékek topográfiájának oltalmáról, valamint a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról, illetve a formatervezési minták oltalmáról szóló törvényeket módosítja a szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló előterjesztés.

MTI MTI

Jogdíj a könyvtárakból kölcsönzött művek után?
 

Jogdíj a könyvtárakból kölcsönzött művek után?

Jövő évtől lehetővé válik, hogy jogdíjat kapjanak a szerzők, illetve a szerzői jogok birtokosai a könyvtárakból kölcsönzött könyvek, valamint kották után - ezt tartalmazza Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter csütörtökön megjelent rendelete.

MTI MTI


Az írek kiadják az illegális tartalom letöltőinek IP-címét
 

Az írek kiadják az illegális tartalom letöltőinek IP-címét

Korábban Írországban nem jogalkotói szinten, hanem az Eircom ISP (internetszolgáltató) és a legnagyobb zenei kiadókat képviselő szervezet (IRMA) között született megállapodás a fogyasztók által P2P (fájlmegosztó kliensek) alkalmazások segítségével elkövetett szerzői jogsértések megakadályozására - olvasható a Szerzői jog blogon.

hvg.hu hvg.hu

Megszellőztették a világ internetezőit fenyegető egyezményt
 

Megszellőztették a világ internetezőit fenyegető egyezményt

Nyilvánosságra kerültek az ACTA (Anti-Counterfeiting Trade Agreement) plurilaterális szerzői jogi egyezmény egyes részletei. Az amerikai döntéshozók által felvázolt fejezetek értelmében az illegális letöltőket leszakítják a netről, felügyelik a netezők által közzétett tartalmakat, amire pedig valaki azt mondja, jogsértő, bizonyíték nélkül, azonnal törlik. A rémhíreket a ReadWriteWeb indította.

hvg.hu hvg.hu